Az önkéntes nyugdíjpénztár megtakarítás felvétele – Ezekre kell figyelni
A munka az élet szerves része, ami nélkül egyszerűen képtelenség lenne boldogulni. Nagyon kevesen vannak, akik nem szorulnak arra, hogy valamilyen szakmát űzzenek, amiből megfelelő jövedelemre tesznek szert a kiadásaik fedezésére. Persze különbséget kell tenni, ami jelenleg van és ami a jövőben lesz. A dolgok gyakran egyik évről a másikra is nagyot változhatnak, amit jól lehetett látni a koronavírus okozta járvány során.
Azt sem lehet előre kiszámítani, hogy a szomszédos háború és az így kialakult energiavállság meddig fog tartani. Nem szabad tehát semmit sem egyetlen lapra bízni és jobb takarékoskodni, amikor arra mód van. Az államilag biztosított nyugdíj lehet stabil jövedelem, de olykor csak későn derül ki, hogy elég kevés, ami ebből származik. Mit lehet tehát tenni? Az ÖNYP vagyis önkéntes nyugdíjpénztár az egyik legrégebbi előtakarékossági forma, amit sokan szeretnek.
A tagság megléte után, ami lehet nyílt vagy zárt csoportban, máris kezdetét veheti a félretevés. Természetesen nem mindegy az sem, hogy valaki milyen kockázatú portfóliót választ, ugyanis ennek függvénye a megtakarítás végső értéke. Általánosságban úgy tartják, hogy amennyiben még sok van a korhatárig, akkor megéri magasabb kockázatot vállalni, mert az esetleges veszteségek úgyis kiegyenlítik egymást, a későbbi magasabb nyereségekkel. Ellenben, ha kevesebb az idő, akkor előnyös a stabil kamatok mellett dönteni.
Sokan érdeklődnek afelől, hogy mikor vehetik fel az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításukat. Egy nagy előnye ennek a befektetési formának, hogy 10 év eltelte után akár a teljes hozam kivehető, miközben a tagság megmarad és a takarékoskodás tovább folyik. Ennél fogva kiváló döntés, ha valaki előre tervezve lakást, autót, hosszabb nyaralás szeretne és célirányosan gyűjtöget. A pénzzel szakemberek bánnak, a személyre szabottan kiválasztott portfólió keretében, így biztosan jó kezekben lesz a kemény munka eredménye. Amikor pedig eljön a felvétel ideje, akkor nem lesz más hátra, mint élvezni a megfeszített munka minden létező előnyét.